Juci tarka padján ülve

szép volt a kilátás

bár lehet, hogy a kilátásaink annyira nem

a naplemente, bekopogtatott az ihlet

Juci tarka padján ülve, a pillanatokat elölve

ez az identitás kérdés is felmerült bennem

ki vagyok tulajdonképpen? tudja egyáltalán

valaki? talán még én sem tudom

az vagyok amit én gondolok magamról,

vagy az, ami mások szemében leképeződik?

leírom a benyomásaim, az emlékeim

a táj szertefoszlott a napsütötte ködben

valami metafizikai sejtelem kerülgetett,

valami szétfeszíthetetlen egységérzet

ahogy a formák tökéletesen egymásba

olvadnak, ölelkeznek kecsesen és közönségesen

valami fény átüti a merev jelent

ránkkacsint a végtelenség, ...

Egybemosódunk

Rádrétegződöm.

Elveszek benned.

Tudod te is, van

mit bennem enned.

Egybemósodunk,

mint a mák és a hamu.

Ez véletlenül se kamu,

hiszen mindkettő

fekete és fehér

-a csikkek tömege

lassan a peremig ér,

feketék és fehérek

vagyunk mindketten,

nem minden fekete és fehér-,

csak az egyik finom,

a másik meg csak finom volt.

Amíg szívtam. Amíg dohány volt.

Lehet, hogy nem kellett volna

elnyomnom a tányérban?

Igaz, hogy elmosom utána,

de azért mégis...

Abból eszem én is.